A vízipipát állítólag a pigmeusok Afrikában már jóval Kolumbusz előtt használták. Többféle anyagból készítették, a legelterjedtebb a kókuszdióból készült változat volt, melyre neve is utal: nargilé (narghilea), mely perzsa és hindi nyelveken a kókuszdió száraz héját jelenti. Afrikában, Kis Ázsiában, Indiában elterjedt. Az arab világban jelenleg is rendkívül népszerű ez a fajta dohányzási forma, míg Európában és az USA-ban is egyre jobban terjed ez a szokás.

 Az európai pipával ellentétben egy vízipipát egyszerre általában többen szívnak. Vannak kifejezetten ebből a megfontolásból készített, többcsövű pipák, de Magyarországon a boltokban többnyire az egyszemélyes változatokat lehet kapni, bár lehet találni több csöves, illetve forgó, csapágyas pipát. Ezeknek a lényege, hogy a cső továbbadásakor nem tekeredik a pipa testére, hanem a pipával együtt a csonk is elfordul. Aki hagyományos egycsövű pipával rendelkezik, az is körbeadogathatja, a hivatalos etikett szerint azonban mindig lefelé tartva és mindig jobb kézzel. Más források szerint egyáltalán nem szokás direkt módon átadni, csak egyszerűen letenni a csövét.

 Először feltöltik a tartályt folyadékkal, ügyelve, nehogy túl sok víz legyen benne. A vízre a látvány kedvéért esetleg pár virágszirmot szórnak, ami nem, vagy alig befolyásolja a füst ízét. Víz helyett néha egyéb folyadékot, például alkoholt, tejet (is) töltenek a tartályba.

 
A vízipipa használata

 Az összeszerelés úgy történik, hogy a tartályba betekerik a testet, ellenőrzik a tömítéseket és felhelyezik a szívócsövet és kerámiát. A pipafejbe szétnyomkodott, szétpréselt dohányt, gyümölcs dohányt, amely kis mértékben kb. 0,04- 0,05 %-ban tartalmaz nikotint, vagy egyéb aromát tömnek és lyukacsos alufóliával vagy fém tartókonzollal letakarják.

 Ez után izzó szén darabot helyeznek az alufóliára vagy a konzolra. Ezután intenzíven, nem túl nagy, de erős, határozottak szívásokkal felizzítják a dohányt, hogy füst jöjjön a csőből. Ügyelnek arra, hogy a dohány nehogy meggyulladjon, mert az keserű füstöt eredményez és kaparja a torkot. A parazsat folyamatosan életben tartják, alkalmanként cserélik, mert az íz csak így érezhető egyenletesen.

 A vízipipát lassan, lehetőleg tüdőből szívják. A füstje teljesen hűvös, hosszú csőrendszerben és vízben megszűrődik, így kevesebb kátrány és egyéb anyag kerül a szervezetbe, mint a hagyományos dohányzásnál.