A pipa az égő dohányt tartó fejből és a füst szívására való szárból álló dohányzási eszköz.
Ezt a dohányzásra használt eszközt leginkább rózsagyökérből, körtefából, meggyfából, agyagból, tajtkőből, porcelánból gyártják. Szárát meggyfából vagy egyéb fából, a szopókáját szaruból, csontból vagy borostyánkőből készítik.
Grenville, aki Virginiát felfedezte 1885, már látott agyagból készült pipákat is. A mostanság használt pipákat (szopókával és bagólégyűjtővel) egy osztrák orvos Vicarius Ferenc készítette először 1689-ben. A pipa fajtái még: a csibuk, a nargile s a makrapipa. Magyarországra a pipa már a16. század-ban eljutott, mert a török pasák már pipát ajándékoztak a főurainknak, akik azonban a ritkaságok közé helyezték és nem használták. Pl.: Még Bethlen Gábor sem 1614-ben.
A durvább agyagpipákat közönséges fazekasagyagból fémmintákban sajtolják. Esetleg még mázolják is.

A tubák az orrnyálkahártyán keresztül szívódik fel. Bár roncsolja azt, az orrnyálkahártya 30 naponta megújul. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem lenne kártékony, de mindenképp kevésbé, mint az előző kettő. Mivel az utóbbi két módszernél, sokkal közvetlenebbül szívódik fel a nikotin, kevésbé kártékony, mint a füstölt dohány, ahol rengeteg egyéb más anyag is található a cigarettapapírban, füstszűrőben, stb. Mivel serkentő/ stimuláns, sosem lehet ártalmatlan.